Rólunk Múzeumlátogatás előtt Foglalkozás után Óratervek Segédanyagok+ Keresés

Múzeumpedagógia online

Az a hír járja... (múzeumlátogatás előtt)

A telefonközpont (4–12. oszt.)

tárgy képe

Forrás/Tulajdonos:

szöveg: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, kép: Fortepan_Kovács Márton Ernő

Tantárgy:

történelem, erkölcstan, informatika, digitális kultúra, mozgóképkultúra- és médiaismeret, társadalmi és állampolgári ismeretek

Feladat:

  • Figyeljétek meg a képet! Beszéljétek meg, hogy milyen emberi tényezők és milyen technikai okok állhattak a hátterében a téves kapcsolásnak és várakoztatásnak.
  • Olvasd el a Kolozsvár című lapban 1896-ban megjelent A telefonos kisasszonyok című cikket: http://digiteka.ro/readme/276/19431/1
  • A kapcsolótáblát kezelő nők állásukra két közismert úri család ajánlásával pályázhattak. Beszéljétek meg, miért lehetett ez szükséges feltétel az állás betöltéséhez!
  • Gyűjtsétek össze, melyek azok a tulajdonságok, készségek, amelyekkel egy telefonos kisasszonynak rendelkeznie kellett!
  • Írjatok álláshirdetést a telefonközpont nevében, melyben telefonos kisasszonyt kerestek! A hirdetésben szerepeljen a munkakör leírása, az elvárt kompetenciák, a munkaidő megjelölése és bármi olyan információ, amit fontosnak gondoltok!

Kutatás:

Magyarországon a telefonhiány 1950-től a ’90-es évekig tartott. Sokszor 10-15 évig is várakozni kellett egy családnak, míg vezetékes lakástelefonja lett. Járj utána, hogy a te családod mikor jutott először otthoni vezetékes telefonhoz! Beszélgess szüleiddel, nagyszüleiddel arról, hogy a saját tulajdonú telefon előtt hogyan kommunikáltak!

Háttér:

A telefont Alexander Graham Bell találta fel 1876-ban. 1881-ben már Pesten is működött telefonközpont, melynek kapcsolótábláján még nem számok, hanem nevek szerepeltek. A kapcsolótábla előtt ülő nőknek fejből kellett tudni a teljes előfizetői névsort. Az azonos nevű előfizetők megkülönböztetése végett foglalkozásukat, titulusukat és lakcímüket is ismerni kellett. Bár a telefonkezelő munkakör betöltését magas elvárásokhoz kötötték, a telefonos kisasszonyokat mégsem becsülték meg, alulfizetettek voltak és az előfizetők is folyamatosan elégedetlenkedtek velük szemben.

Az öltözet mint virágnyelv (4–12. oszt.)

tárgy képe

Forrás/Tulajdonos:

szöveg: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2 kép: Fortepan/Album042, Fortepan/Zagyva Tiborné , KATTINTS A KÉPRE!

Tantárgy:

történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek, vizuális kultúra, osztályfőnöki óra

Feladat:

  1. Figyeld meg alaposan a két képet!
  • Milyen alkalomból készülhettek?
  • Milyen kapcsolat lehet a képen szereplő alakok között?
  • Beszéljétek meg, az egyes ruhadarabok milyen színűek lehettek!
  1. Hasonlítsd össze a képeket!
  • Melyik készült falusi és melyik városi környezetben? Miből következtethetünk erre?
  • Milyen anyagi helyzetben lehetnek ezek az emberek?
  • Kinek mi lehetett a foglalkozása, feladata?
  • Milyen lényeges különbséget látsz a ruhadarabokat illetően?
  • A képen szereplő emberek ruházata alapján döntsétek el, ki milyen korú és milyen családi állapotú (nőtlen/hajadon, házas, özvegy)!
  1. Gyűjtsetek össze minél több divatirányzatot!
    Beszélgessetek róla, mi az, ami ma meghatározza a fiataloknál divatos holmikat!

Kutatás:

  • Járj utána, hogy Magyarország egyes vidékein milyen népviseletet hordtak az emberek!
  • Gyűjts képeket a különböző viseletekről és helyezd el a térképen!
  • A te településed környékén milyen népviseletet hordtak?
  • Mióta nincs már a környéketeken népviselet?
  • Az egyes ruhadaraboknak milyen helyi megnevezése volt a ti vidéketeken?

Háttér:

„Egy-egy virágjában levő népviselet jelrendszerként is felfogható, amely azoknak, akik ismerték az egyes öltözetdarabok, színek, díszítések és összeállítási módok jelentését, a viselőről, annak állapotáról, koráról, rangjáról-módjáról, foglalkozásáról, arról az alkalomról, amihez felöltözött stb. jóformán mindent elmondott. – Egyes öltözetdarabokhoz, viselési módokhoz országszerte hasonló jelentés kapcsolódik, más jelentéseket, jelentésárnyalatokat helyi érvényű szokások határoznak meg. A fejviselet gyakran az egész öltözettől függetlenül is alkalmas állapotok jelzésére. Ha az öltözet egészét nézzük, az öltözetdarabok anyaga, díszítettségi foka, formája, leginkább azonban színei jelzik viselőjének korát és a felöltés alkalmát. A fehér és piros szín és az arany díszítés a fiatalságé, mely már 35–40 éves koron túl nem viselhető; a »javabéli asszony« már sötétíti, barnábba fordítja öltözetét, áttér a zöld, sötétkék, bordó, esetleg lila színekre. A fekete az öregeket illeti. Akit fiatalon mély gyász ér, utána már nem öltözik vissza a korát megillető derűsebb színekbe; másfelől olyan asszony, akinek férje fiatalabb, a korát megilletőnél valamivel fiatalosabb színeket választhat.”

Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-22.html

 

Szabad sajtó(?) (4–12. oszt.)

tárgy képe

Forrás/Tulajdonos:

szöveg: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, kép: Fortepan_Erky-Nagy Tibor

Tantárgy:

történelem, mozgóképkultúra és médiaismeret, társadalmi és állampolgári ismeretek, osztályfőnöki óra

Feladat:

  • Milyen közösségi média felületeket használtok? Ezeken keresztül milyen jellegű tartalmakat osztotok meg?
  • Gyűjtsétek össze az előnyeit és a hátrányait annak, hogy az internet segítségével bárki tartalomgyártóvá válhat!
  • Gyűjtsétek össze azokat az okokat, amelyek miatt hiszünk az álhíreknek! Beszéljétek meg, hogyan lehet valaki tudatos médiafogyasztó!
  • Rendezzetek vitafórumot szólásszabadság vs. cyberbullying témában!

Kutatás:

  • Járj utána, hogy az iskola könyvtárában mi a legkorábbi nyomtatásban megjelent kiadvány! Mi a címe? Miről szól?
  • Menj el egy antikváriumba, biztosan akad olyan régi könyv, ami téged is érdekelhet!

 

Háttér:

A nyomda 15. századi feltalálása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hírek – akár igazak, akár nem – minél szélesebb körben elterjedjenek. A technikai fejlődésnek köszönhetően a nyomtatott sajtó mellett a rádió, a televízió, majd az internet segítségével egyre több csatornán keresztül juthatunk hírekhez, azonban ezek szűrése a fogyasztók feladata is. Nem véletlen, hogy 2017-ben az Egyesült Államokban az "év szavának" a fake news, vagyis az álhír kifejezést választották.